Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

FIGYELEM! Már csak 5 napjuk maradt a feltöltőkártyás előfizetőknek

simkartya-hvg-hu.jpg

A nem azonosított SIM-kártyák előfizetése július 1-jétől megszűnik. A Telenor szerint a hátralevő idő nem lesz elég minden ügyfél azonosítására.

A mobilszolgáltatók telefonon és az ügyfélszolgálataikon, valamint postahivatalokban is lehetővé teszik az ügyfeleknek az adategyeztetést, online egyeztetés esetén pedig kedvezményeket is biztosítanak.

A Telenor szerint a június 30-i határidőig fennmaradó idő nem lesz elég ahhoz, hogy mindenki elvégezze a törvényben előírt adminisztrációt, adategyeztetés híján pedig kötelező lekapcsolni a feltöltős SIM-kártyákat. A társaság azonban biztosítja ügyfelei számára, hogy új szerződéssel 60 napon belül ezt követően is visszakapják a korábbi hívószámukat és egyenlegüket. Hatvan napon túl az egyenleg már nem állítható vissza, de 2018. február 28-ig a hívószámot még vissza tudja adni a Telenor - írták.

A Magyar Telekom és a Vodafone erre a hétre ígért tájékoztatást a határidőn túli egyeztetésekkel kapcsolatban.

Két szolgáltató korábban már jelezte, hogy szükség lenne a határidő módosítására: a Vodafone az év végéig, a Telenor pedig októberig vagy legalább szeptemberig javasolta meghosszabbítani az adategyeztetésre nyitva álló időszakot.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az MTI érdeklődésre azt közölte: a határidő esetleges meghosszabbítása a törvényalkotó feladata, de a hatóságnak nincs tudomása arról, hogy ilyen intézkedés készülne. Hangsúlyozták: jogi akadálya nincs annak, hogy a szolgáltatók új szerződés keretében a határidő lejárta után visszaadják az ügyfeleknek megszűnő előfizetéseik hívószámát és egyenlegét, ha a személyazonosság igazolása megtörtént.

Az elektronikus hírközlésről szóló törvény januári változásai miatt a mobilszolgáltatóknak az idén június 30-ig azonosítaniuk kell minden feltöltőkártyás előfizetőjüket, ha azok 2017. január 1. előtt kötöttek szerződést. Az adategyeztetési kötelezettség csak a beszélgetésre alkalmas kártyákra vonatkozik. Az adategyeztetéshez személyazonosításra alkalmas okmány szükséges, ezek érvényességét a szolgáltatóknak kell ellenőrizniük, az azonosítást pedig évente meg kell ismételni. Új szerződés megkötése előtt a szolgáltatók szintén kötelesek az új előfizetők megfelelő adatait előzetesen ellenőrizni és rögzíteni, ennek hiánya kizárja a szerződéskötést.

A módosított jogszabály rendelkezik arról is, hogy az előre fizetett szolgáltatások előfizetője az előfizetését nem értékesítheti tovább, és másnak csak akkor adhatja át - a közeli hozzátartozó kivételével -, ha a beazonosításhoz szükséges adatokkal együtt a szolgáltatót előzetesen tájékoztatta. Ennek elmaradása esetén a szolgáltató 15 napos határidővel felmondhatja a szerződést.

A jogszabály alapján egy egyéni előfizetőnek legfeljebb tíz, egy üzleti előfizetőnek pedig maximum ötven előre fizetett mobiltelefon SIM-kártyája, azaz feltöltőkártyás előfizetése lehet.

MTI

címlapfotó: hvg.hu

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6512620639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása