Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Empátia-bemutatót tartott egy bácsi Tatabányán

mikulas.jpg

Megható, filmbe illő történet tartja lázban szinte egész Tatabányát pár napja.

Egy bácsi a gáli lidl buszmegállójába kipakolt a szatyorjából. Aztán visszament a boltba. 10 perc múlva jött ki és otthagyva mindent átment a túlsó buszmegállóba, ott is kitett dolgokat. Aztán elindult az Omega felé a járdán. Lidl oldalán lévő dolgok még ott maradtak, míg a túloldalon összeszedték az emberek és felszálltak a buszra, ilyet még nem láttam.”- számolt be az esetről egy tatabányai lakos a Facebookon.

El is indult a találgatás, hogy a bácsi direkt a rászorulóknak tette-e ki az általa vásárolt ételeket, vagy zavart tudatállapotban volt és annak köszönhető az egész.

„A bácsin semmi nem látszott, persze attól még lehet zavart valaki. Azt hittük szatyorért ment, hátha elszakadt. De akkor miért hagyta ott? Azután megláttuk a bácsit, örültünk, mert a dolgait nem vitte el senki.” -reagált a hölgy egy ilyen felvetésre.

Mindenesetre nem mindennapi tettével sikerült beindítani az emberek fantáziáját, és a kommenteket olvasva azt láthatjuk, hogy sokan elgondolkodtak az eseten, a másik emberhez való viszonyukon, és a rászorultak megsegítésén.

Tényleg ilyen egyszerű segíteni: vásárol egy kis apróságot az ember, kirakja a buszmegállóba, hátha az viszi el, akinek tényleg szüksége van rá. Vállalva a kockázatot, hogy furcsán fognak nézni rá.

Bárhogy történt, bármi is az igazság, a bácsinak sikerült egy kis melegséget csempésznie a szívünkbe.

 

Címlapfotó: Facebook

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr10012620681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása